(beszámoló) DJ SHAH & JOHAN GIELEN @ DOPLER (2009.05.09)
Írta: Breki   
2009. május 14, csütörtök - 18:26
The Game is over... :((( Minden búcsú nehéz, a mostani különösen az volt, de a pozsonyi Dopler Club még utoljára azért rendesen beleadott mindent, egyszerűen ebben a helyben nem lehetett soha csalódni, nagy-nagy veszteségként élem meg, hogy a gazdasági recesszió miatt kénytelenek lehúzni a rolót ők is. Nyugodtan állíthatom, ezzel Európa egyik legjobb és leghangulatosabb klubját veszítjük el, rohadtul fog hiányozni, az egykori Home Club óta ez volt az első hely, amit szívesen neveztem törzshelyemnek! 2007-ben Johan Gielen-nel kezdtük az itteni sorozatot, most vele is zártuk, igazán méltóan. Összesen 5-ször sikerült eljutnom ide és mind az 5 alkalom 10 pontos bulikat hozott (2 Johan Gielen, Chicane, Blank&Jones, Aly&Fila), örök hálám, hogy itt lehettem ennyiszer! Thank you, Dopler!

A vonatozáshoz és a vele járó macerás visszautazáshoz már kicsit öreg vagyok, viszont a záróbulit nem hagytam volna ki semmi pénzért, így egy percig sem volt kérdés, hogy jövünk! Igazán megérdemelt volna ez az este egy nagyobb társaságot is, mindenesetre aki nem jött az csak bánhatja. :) Az út nyugisan és kisebb alapozással telt, viszonylag gyorsan elrepült a 3 órás vonatozás, a legérdekesebb eseményt egy szerencsétlen, semmilyen nyelven nem beszélő kínai srác szolgáltatta, aki már Párkánynál kikészítette a bőröndjeit az ajtókhoz és várt rendületlenül, hogy Berlinben mindjárt leszálljon. :)) Háromnegyed 11-re értünk Pozsony főpályaudvarára, ahonnan 8 perces és 13 eurós taxizás után mire észbekaptunk már a Dopler kígyózó sorában találtuk magunkat. A parkolóban nem állt sok kocsi, ezért is volt meglepő a nagy sor, ennyit még sose kellett várnunk a bejutására, valamiért nagyon lassan ment a beléptetés. Martin Gredner cseh csóka záróakkordjaira toppantunk be a 15 eurós jegy megvétele után, kicsit furán mutatott a kicsit átrendezett Dopler tánctér a középre helyezett kifutóval és a hozzácsapott kerítéssel, de nagyon gondot nem okozott, mert bal oldalt egyből bebetonoztuk megint magunkat az első sorba. :)

Éjfélre kezdett megtelni a hely, de az az igazi full ház, ami a régi Beautiful Things-es partykat jellemezte már nem érződött, viszont így legalább heringeffektus nélkül el lehetett simán, békében férni. Martin Gredner-t egy 10 perces divatbemutató követte, kicsit túlpörögtem, mert vagy 100 fotót csak a model csajokról csináltam az este, pedig a legutóbbi, 2007 szeptemberi Johan Gielen-en azért sokkal jobb volt a felhozatal. :)) A szervezői körítés ismét példaértékű, mind fények, mind lézerek és mind a változatos kivetítő tekintetében valamint az állandóan átöltöző táncoslányok is nagyot dobtak a látványon, hangulaton. ;)) Sokat most nem tudtunk bratyizni a szlovákokkal, mert szinte kezdéstől a végéig a legelső sorban pörögtünk arccal a dj-k felé megállás nélkül, viszont néhányszor azért sikerült így is kiszúrni egy-két szemkontaktus erejéig a másik oldalon azt a kisebb cseh csoportot, akik szintén visszatérő, fanatikus "partytúristák", mint mi.

DJ Shah-t régóta meg akartam már élőben hallgatni, a Daft Punk mellett ő a másik név, aki a kívánságlistám élén szerepel, 2 éve folyamatosan az év legjobb albumainak a szerzője Sunlounger néven, ez idő alatt óriási kedvenccé nőtte ki magát nálam a kopasz német. Hát, azt kell mondjam, hogy így élőben még hatalmasabb élményt kaptam, mint vártam, imádom a zenei ízlését, tipikusan olyat játszik, amit egyszerűen nem lehet nem szeretni, a trance legszebb, leglágyabb, legérzelmesebb műfaját képviseli. A 2 órás szettben megkaptuk az összes slágerét az ASOT400-as fellépéséhez kísértetiesen hasonlító tracklistával ("Lost", "You're So Cool", "Back to You", "Change Your Mind", "Black Pearl - Java", stb), de ezek mind megunhatatlanok, ráadásul volt extraként "Who Will Find Me" és a "Crawling" is, valamint Chris Jones élőperformanszos előadásában az Árminos "Going Wrong" és a legújabb single, a "To The Sky" (lásd fenti videón és a LETÖLTÉSEK-nél). Nagyot ütött ez utóbbi kettő, bár Chris Jones-t én előzőleg idősebbnek gondoltam, itt kiderült, hogy még csak egy kis, nyikhaj pöcs. :) Ennek megfelelően rendesen jobban szét is volt csapva, mint mi egy-egy nagyobb beindulás után, látszott rajta, hogy már nem szomjas egy ideje. :)

Ez a 2 óra tiszta zenei mennyországra sikerült, és még hátra volt a második legnagyobb kedvenc, az őrült belga-holland, Johan Gielen produkciója. A 2006-os magyarországi Trendy bulijának szettjét azt hiszem nyugodtan kinevezhetem mindenidők egyik legjobbjának, sajnos ezt a bravúrt most nem tudta összehozni, bevallom, a pingpong songos (Art of Trance - Madagascar) tekergetésen és az örök-legnagyobb kedvenc "Chicane - Saltwater"-en kívül más kiemelkedőt nem nagyon produkált, még a "Airscape feat. Jes - My Love"-ot sem saját verziójában, hanem valami hülye remixben adta elő sajna. Ennek ellenére továbbra is nagy kedvenc marad, hihetetlen egy figura, a Laci pedig kapja be, amiért állandóan neki integetett a hülye "Trance Energy"-s polója miatt, nekem csak Chris Jones figyelme jutott az "Armin Only"-somra! ;)) Valaki tényleg elhozhatná már Johan-t újra Magyarországra, esküszöm beszállok ha kell. ;)

Chris Jones, DJ Shah & Johan Gielen
(Photo by websound.eu)

Eddie Sander 4 után lépett a pultba és eszement jó zárószettet csinált, persze nagyobb sebességre és ütemekre kapcsolva. Volt "For an Angel" és egy raklapnyi egyéb finomabb zene, tényleg elismerés neki, nagyon értette a dolgot, hogy mi kell a népnek. :) Sajnos negyed 6 körül már le kellett lépnünk a korai vonatindulás miatt (a következő 10-kor ment volna), mindenesetre ez a záróbuli is hozta a kimagasló Dopler színvonalat, a partyközönség még mindig az egyik legjobb Európában, az itt szórakozók kiszolgálása pedig tanítanivalóan elsőosztályú. Régebben voltak rendesen előítéleteim a szlovákokkal kapcsolatban, de kint egyszer sem ért minket semmi negatívum magyarságunk miatt, mindenki korrekten állt hozzánk legyen az vasutas, járókelő vagy akár taxis. Őszintén remélem, és nagyon bízom benne. hogy fogunk mi még azért ide visszatérni valamikor, nem lesz könnyű helyette új "törzshely"-et találni az biztos. R.I.P. DOPLER!! :((( Fotók a BULIKÉPEK-nél, videó pedig a LETÖLTÉSEK-nél!!!

A végére pedig a csattanó, a TELJES BULI RÖGZÍTVE LETT KAMERÁKKAL és az alábbi linkeken utólag megnézhető mindenki szettje:
MARTIN GREDNER
- DJ SHAH
JOHAN GIELEN 
EDDIE SENDER

Óriási ötlet volt, így valóban az egész felejthetetlen marad!! Köszönjük-köszönjük!! :)