(lemezajánló) HURTS - HAPPINESS PDF Nyomtatás Email
Írta: Breki   
2010. október 12, kedd - 20:40
Hát, történnek még meglepetések... :)) Épp a napokban akartam írni egy posztot, hogy ez az év pár kivételtől eltekintve zeneileg egy nagy hulladék, szinte egyenlő a nullával, erre előkerül a nagy semmiből egy (számomra eddig) ismeretlen formáció egy olyan albummal, hogy az álamat még mindig a padlóról kell összekaparni. Mióta a DigiTV-nél nincs se Viva, se VH1, azóta nemcsak az igénytelenebbnél igénytelenebb gagyik, hanem az ilyen valódi gyöngyszemek is sajnos kikerülnek a látóteremből. Trance szinten is elég gyengus az év, pop szinten meg aztán egész egyszerűen tényleg katasztrófa, ez utóbbinál viszont a Hurts nevű együttes felbukkanásával legalább egy kis felüdülést kaphattak végre az igényes zene kedvelői.

Idén év elején robbantak be a mainstreambe a „Better Than Love” dalukkal a Manchester-i fiúk, az első albumuk pedig „Hapiness” címmel éppen a hetekben jelent meg. A trance mellett a 80-as évek a nagy-nagy szerelmem, úgyhogy különösképpen értékelem amiért a Hurts ez utóbbi stílust és a hozzátartozó szintipop feelinget adja vissza, 21-ik századi köntösbe burkolva. Állításuk szerint a legnagyobb hatással Prince és a Depeche Mode munkássága volt rájuk, de én mégis inkább a Spandau Ballet, a Savage Garden, a Coldplay vagy az Oasis stílusjegyeit érzem felfedezni hangzásvilágukban, külsőségekben pedig egy-egy az egyben a Bros-os Matt Goss-t a frontembernél. :)) Az album a mindössze 45 perces hosszával bár kicsit rövidkének mondható, azonban a számok hozzák az állandó színvonalat, a vokál kimagasló, akárcsak a zenei kíséret és a hangszerelés. Nálam az év legjobb kiadványa pop/rock kategóriában, remélhetőleg a közel jövőben Budapesten is megcsodálhatjuk a duó produkcióját, mondjuk a Szigeten. ;))

Az eredeti „Wonderful Life” egyértelműen a „Happiness” legjobbja, a fenti Kylie Minogue-os verziójára a Hurts-ös fiúk meg csak ennyit írtak a Facebook oldalukon: „Speechless...”. És valóban, Kylie ismét bizonyította Istennői mivoltát, nálam simán oda-vissza veri az idén megjelent „Aphrodite” albumának bármelyik dalát, ennek a live performansznak minden mozzanatából, taktusából csak úgy sugárzik a profizmus, a hihetetlen jól eltalált zenekari kooperációról nem is beszélve. A dal a korábbi Hurt-ös „Confide in Me” feldolgozásra volt válasz, ami szintén olyan mennyei csemegére sikerült, hogy a duó 1 hét ismertség után tényleg igazi új kedvenccé nőtte ki magát, végre megint itt egy együttes, mely Isteni pozícióba kerülhetett nálam. :))

 
< Előző   Következő >
     
 
Főmenü
Főoldal
---BLOG---
---BULIKÉPEK---
Breki's Youtube channel
Régi partyoldalunk
Netradio show-k
Kedvenc Linkek
Vendégkönyv
Keresés
Kontakt
Látogatók
Mai látogatók száma: 76
ÖSSZES LÁTOGATÓ: 818282
Kedvenc Rádiók

Copyright vEsti24
Névnap
Ma 2024. 4. 20, szombat, Konrád, Tivadar napja van.
Holnap Konrád napja lesz.
Administrator