(partyajánló) O.Z.O.R.A. FESTIVAL 2010 (08.03. - 08.08.) PDF Nyomtatás Email
Írta: Breki   
2010. január 22, péntek - 18:32
IGEN, már megint, és NEM, még egyáltalán nem unom!! ;)) Na, vajon mi más is lehetne ez, mint O.Z.O.R.A.!!! :) Augusztus 3-8. a kihirdetett dátuma a fesztiválnak (gondolom Boom miatt hozták előrébb) és akárcsak tavaly, ez lesz 2010-ben is az év legvártabb eseménye, most tényleg végig kell nyomnunk az egész hetet hazajövetel nélkül, sőt, a 0. napon is kötelező lenne már ott ugrálni a kör közepén vagy éppen a nádtetős büfénél ejtőzni egy jót! :)

Szigettel idén nem fog ütközni, amiért régebben hálás lettem volna, de a legutóbbi ottani tapasztalatokból ítélve nem biztos, hogy szerencsés a dádpusztai mennyországnak a sok nem odaillő arc megjelenésének lehetősége. ;) A portugáliai Boom fesztivál páros évhez ért, azaz újra megrendezésre kerül, így remélhetőleg a tavalyi tömegnyomorból elszipkáznak jó pár embert, bár a 2009-es létszám sem volt még vészesen zavaró, ha most is „csak” annyian lesznek azzal simán ki tudnék egyezni.


Video created by Pumpui (www.pumpui.com)

Természetesen ismét csak euróban lehet a jegyeket megvenni, napi jegy nincs(!!!), a korlátozott számú elővételes festivalticket 75€, ha ezek elfogytak akkor 90€, a helyszínen pedig 100€ lesz. A lineup korrekt mint minden évben, a 2009-es 1 órás(!!) hivatalos fesztiválösszefoglaló (lásd fenti videón) meg a szokásos késői megjelenéstől eltérően előbb kijött, hogy aljas módón" jócskán fokozza bennünk a várakozást, viszont legalább a „rongyosra” nézése a hideg, rideg napokat sokkal elviselhetőbbé és boldogságosabb „písz-láv-junitis"-sé teszi. ;)
Jaaaaj, legyen már augusztus!!! GOZORA 2010!!! :)
Ja, az utolsó 3 év fotói és goa-laikusként írt partybeszámolói még mindig megtalálhatóak a BULIKÉPEK-nél ill. a BESZÁMOLÓK-nál! ;))


MAIN STAGE LIVE ACTS:

Andromeda (Dreamvision media ) – SWE
Ace Ventura (Iboga Records) – ISR
Antidote (Neurobiotic Records) – FR
Atriohm (Parvati Records) - MAC
Blue Planet Corporation (Flying Rhino Rec.) – FR
Burn in Noise (Alchemy Records) - BRA
California Sunshine (Ultiva Records) - ISR
Cosmo Circle (D-Djance Records) - PT
Dick Trevor (Nano Rec./Dragonfly/Flying Rhino) - UK
Dickster (Nano Records) - UK
Dark Side ( Winie – One Records) - HUN
Fearsome Engine (Nano Records) – UK
Green Nuns of Revolution (Flying Rhino ) – UK
Irgumburgum (Psybaba Records) – HUN
Krama (Spin Twist Records) - GR
Liquid Soul ( Iboga Records) – CH
Logic Bomb (Solstice Music) – SWE
Mr. Peculiar (Sonic Dragon Records) – AUS
Man With No Name ( Dragonfly/TIP Records) – UK
Orestis (Tantrumm/Mighty Quinn Rec.) - GR
Pleiadians (Harmonia Records) – IT
Penta (AuraQuake Records) - RUS
Prometheus (Twisted Records) – UK
Protoculture (Nano Records) - ZA
Psykovsky (Tantrumm Records) - RUS
S- Range (Parabola Music) - SWE
Solar Fields (Ultimae Records) – SWE
Sun Control Species (Zenon Records/Iboga Rec.) – AUS
Shpongle (Twisted Records) LIVE IN CONCERT – UK
Sensifeel (Spin Twist Records) - FR
Sensient (Zenon Records) - AUS
Transwave (3D Vision Records ) – FR
Tristan (Nano Records/Twisted) – UK
U-Recken (Dooflex Records) - ISR
Union Jack (Platipus Records) - UK
Vibrasphere (Digital Structures/Tribal Vision) – SWE
Wizzy Noise (Harmonia Records) - GR
Xenomorph (System Shock Rec.) - GER
Younger Brother (Twisted Records) LIVE IN CONCERT – UK


MAIN STAGE DJ SETS:

Alpha (Interzone.pa) – GER
Absolum (3d Vision) – FR
Christof (3D Vision ) - FR
Dimitri (T.I.P. World) - UK
Driss (Hadra Network) – FR
Doc (Harmonia Records) – GRE
Dick Trevor (Nano Records) – UK
Edoardo (Neurobiotic Records) – IT
Etnica dj set (EtnicaNet) – IT
Giuseppe (Parvati Records) – IT
Gorgo (Human Touch) – HUN
Jirzij (Irgum Burgum/Psybaba Records) – HUN
Kristian (Transient Records) – UK
Kraak (SpiralExit) – HUN
Laughing Buddha dj set ( Nano Records) – UK
L’Elf (Turbo Trance Records) – FR
Lucas (T.I.P. Records) – UK
Oleg (Deepsmile/Human Touch) – HUN
Peter Didjital (Digital Structures) – SWE
Ragen (Nano Records ) - UK
Sensifeel dj set (Spin Twist Records) - FR
Shane Gobi (Alchemy Records) – UK
Slater (Tribal Vision Records) - CZ
Swarup (Universo Parallelo ) - BR
SubConciousmind (SCM ) - CH
Tsubi (Human Touch) – HUN


CHILL STAGE LIVE ACTS:

Aes Dana (Ultimae Records) - FR
Asura (Ultimae Records) – FR
Blue Planet Corporation (Flying Rhino Rec.) – FR
Cell (Ultimae Records) - FR
Carbon Based Lifeforms ( Ultimae Records) – SWE
H.U.V.A. Network (Ultimae Records) – FR/SWE
ChillinBerlin (Mindwaves music) – GER
Soul Surfer (Millennium Records) – SWE
Solar Fields (Ultimae Records) – SWE
Tripswitch (Interchill Records) - UK
Vibrasphere (Digital Structures/Tribal Vision) – SWE
Ancient Core (Cosmic Plazma) - RO


CHILL STAGE DJ SETS:

Ott (Twisted Records)- UK
Nanda (Chillosophy Music) –C/SWE
Dave Arc-i (Brighton ) – UK
Iaindub (Something groovy) – UK
AddSimeon (Something groovy) – UK

 
< Előző   Következő >
     
 
Főmenü
Főoldal
---BLOG---
---BULIKÉPEK---
Breki's Youtube channel
Letöltések
Régi partyoldalunk
Netradio show-k
Kedvenc Linkek
Vendégkönyv
Keresés
Kontakt
Látogatók
Mai látogatók száma: 2
ÖSSZES LÁTOGATÓ: 518589
Kedvenc Rádiók

Copyright vEsti24
Névnap
Ma 2017. 11. 18, szombat, Jenő napja van.
Holnap Erzsébet napja lesz.
Legújabb letölthetőségek
DJ Shah @ Dopler, Pozsony 2009.05.09
(PARTY ÉS BULIVIDEÓK)

Paul van Dyk @ Prága 2008.09.20
(PARTY ÉS BULIVIDEÓK)

Ozora Fest 2008 @ Ozora (08.06-08.10)
(PARTY ÉS BULIVIDEÓK)

Administrator