A Veronica Mars után ismételten egy olyan sorozat amit magamtól az előzetes infók alapján sose kezdtem volna el, és ismételten köszönet a Sorozatjunkie-nak amiért annyira hájpolták, hogy végül csak bele kellett vágnom nekem is. Amerikai foci, tinédzserek, kisváros??? Pfff, dögunalom!! Legalábbis ezt gondoltam elsőre, de végül újabb "viharos szerelem" született, ha már tavaly elkezdem akkor bizony ez kapta volna a 2007-es év legjobbja címet, határozottan ez a mostani legkedvencebb, kár, hogy itthon nem látható egyik csatornán sem.

Egy texasi kisváros középiskolai futballcsapata körül forog a történet, az itt lakó embereknek mindennél fontosabb a csapat és a péntek esti meccs. Húú, de ismerős szitu! ;)) Új szezon, egy vadiúj edzővel, a Dillon-i Párducok bajnokaspiránsként vágnak neki az évnek, mindenki happy és bizakodott, mikoris aztán a legelső meccsen az ünnepelt helyi sztárirányító súlyos sérülést szerez, lebénul és tolószékbe kényszerül. Hoppá!! A kicsit tesze-tosza tartalékirányító kerül a helyére, akinek a beilleszkedése és kezdeti játéka nem megy éppen zökkenőmentesen, de ahogy lenni szokott idővel később felnő a feladathoz. Pár meccsen kívül maga az amerikai foci, mint játék csupán kisebb szeletét adja a sorozatnak, úgyhogy laikusoknak is teljesen emészthető, inkább helyi fő társadalmi mozgatórugóként van jelen, valakinek szerelem, valakinek családi kötelezettség, valakinek pedig kitörési lehetőség a kisvárosi, jövő nélküli életből. A történet igazi drámai vonalát azonban itt is az örök témák adják: szerelmek, barátságok, félrelépések, felnőtté válással való küzdelmek, de a könnyek, ellenségeskedések és "kivagyok-hovatartok"-on rágódások ellenére szerencsére nem süllyed le a szappanoperák nyálas és szenvedős világának színvonalához. Az első szezon végig élvezetes, üresjárat szinte sehol, 1 percre nem ül le vagy lesz unalmas, ráadásul amit a legjobb szeretek, hogy nem különálló, egymáshoz alig vagy egyáltalán nem kapcsolodó epizódokból áll, hanem összefüggő egészet ad. Lost vagy Prison Break féle nagy cliffhangerekkel nem találkozunk 1-2 kivételtől eltekintve, de mégis iszonyatosan várja az ember a folytatást, kimondottan "darálós" sorozat. Kis hiba, hogy a középiskolásokat megint huszonévesek alakítják, a színészi játékuk viszont valami olyan szenzációs, amilyet talán még soha nem láttam "tiniktől", ráadásul a felnőttfőkaraktereken át a kövér feka mamától egészen a 6 éves focib@zi kisgyerekig istentelen kimagasló teljesítményt nyújt benne mindenki, teljes meghajlásom előttük. A két "eye-candy" főszereplő cicus csak hab a tortán, Minka Kelly-be (alias Lyla) bevallom beleszerelmesedtem már az első résztől és bár többet sír és többször ráncolja a homlokát a kelleténél, de olyan gyönyörű szemekkel van felvértezve, hogy megbocsájtjuk neki (lásd ITT)!! ;) A másik szépség, Adrianne Palicki  (alias Tyra, lásd ITT) pedig részről-részre egyre jobban bekövetkező előtérbe kerülése és jellemfejlődése okán került idővel közelebb a szívemhez, olyannyira, hogy végül aztán ő lett a kedvencem a bandából.

A leggyengébb láncszem az emberek "gólöröme" a meccsen, de az nagyon, kb. egy nyugdíjasklub tekeversenyének hangulatát hozza. Hát lenne mit tanulniuk az európai focit kedvelőktől hogyan is kell azt ünnepelni ha az utolsó utáni pillanatban nyer a csapatuk a legnagyobb rivális ellen. ;) Ettől eltekintve a Friday Nigh Lights valóban briliáns mindenben, vérbeli családi-tini dráma, az összes karakter és színész telitalálat, igazán idegesítő, béna vagy kilógó egyén nincsen. Most, hogy vége a Veronica Mars-nak kitűnő "high-school"-os pótlék számomra, de ha ez is "cancelt", akkor viszont komolyan begurulok . ;) A második szezonban  sikerült tartani a magas színvonalat (Tyra és Minka méggyönyörűbbek), és bár a foci kevesebb szóhoz jut és talán a történet sem annyira pörgős, mint az elsőben, de ez tipikusan az a sorozat, amiben ha a szereplők nem csinálnának semmit, akkor is eltudnám nézni bármeddig.
"Clear Eyes, Full Hearts, Can’t Lose" - Vagyis, HAJRÁ LILÁK! ;)
Minősítése: NAGYON-NAGYON AJÁNLOTT!!