(beszámoló) PAUL VAN DYK @ PRÁGA ÉS BP. (2007.09.14-09.15) PDF Nyomtatás Email
Írta: Breki   
2007. szeptember 23, vasárnap - 23:30

Na, hazaértek az "Ironmen"-ek!! ;))) A teljesítmény: 3 ország, 2 buli, 16 óra utazás, 13 óra pörgés, 4 óra alvás valamint töménytelen whisky+kóla, jéger és redbull fogyasztás! :))) Úgy látszik 30 felett jobban bírja az ember, mert ez a (tor)túra bizony valahogy szinte meg se kottyant, a kevés alvás és a sok vezetés se vett ki belőlem semmit, ment simán a zúzás mind2 nap zárásig! Na jó, utána vasárnap ment az alvás is majd 1 napig! :))

Pénteken délután 2-re jött a bérautó, ami kicsit beszívatott minket, mert az előzőleg megbeszéltektől eltérően nem volt benne CD lejátszó! Bazz, bazz, egész úton hallgathattuk a sok hulladék rádióadót! Könyörgöm, a 21. században vagyunk, miért csak a németeknél és a hollandoknál lehet normális elektronikus zeneit fogni és szinte sehol máshol nem??? Hát milyen egy kifordult ízlésű világ ez??? :)) 4 körül sikerült az indulás, de persze már Pesten eltévedtünk :)), ráadásul a többszöri kényszerpihenők miatt is sok időt vesztetettünk, így csak fél éjfél felé értünk Prágába. Na, ott viszont keresgélés nélkül odataláltunk egyből a T-mobile Arénához, térkép sem kellett nagyon hozzá a "partyösztönünk" mutatta a helyes utat. :) Amazing City és Transmission 3 után már igazán megszerettem ezt a helyet, itt soha sem volt baj a szervezéssel, a tőlük megszokott profizmust hozták újra a csehek, egy rossz szót nem szólhatunk semmiről. Bejutás, ruhatár és WC letudva 5 perc alatt, na az ilyenektől jól el vagyunk szokva, otthon ezeken a helyeken állandóan kaotikus állapotok uralkodnak, ahogy ezt másnap tapasztalhattuk mi is újra a Symában! Pff, nevetséges! Prágában viszont ismét csak egyik ámulatból a másikba estünk. A cseh csajok még mindig varázslatosan gyönyörűek, magasan verik a magyarokat (ezt a lenti fotógaléria linkek is bizonyítják), a büfében a kiszolgálás pikk-pakkra megy mindenhol, tolakodásnak, lökdösésnek nyoma sincs. Az árak meglepetésünkre rendesen drágultak legutóbbi ittlétünk óta, egy dupla whisky-kóla+ásványvíz 300 korona (kb 2800Ft) lett! Oooops! A visual tekintetében Amazing City-n és Transmission3-on azért jócskán magasabb színvonalút produkáltak a szervezők, de ez is teljesen rendben volt, sok-sok lézer és nagy kivetítő gondoskodott a minél szebb látványról.

T-mobile Arena, Praha

Épp Micheal Burian tolta mikor beértünk, és bizony totális teltház vagyis kb. 8000 ember fogadott bennünket (lásd a fenti képen)! :O Bevallom belőle nem sok maradt meg, mert leginkább az "alapozással", WC letudással és a helyfoglalással voltunk elfoglalva, de 1-kor mikor a pultba lépett Paul van Dyk elkezdődött az igazi buláj számunkra is. PvD hozta szokásos rakkolós, pumpálós stílusát, pluszban természetesen rengeteg saját zenével fűszerezte a szettjét, abszolút bejött amit csinált. Sajnos "Castaway"-t itt nem nyomta le, volt helyette azonban "For an Angel", "Crush", "Let Go", "Needs to Feel", "Life less Ordinary", "Underworld - Born Sleepy", "Why", "Far Away", "Talk In Grey", "White Lies" és "Nothing but You". A legnagyobbat nálam mégis az "Anthem" (ugye ez mindig alap PvD-nél), a "Chem Bros - Hey Boy Hey Girl"-je (Whááá) és az egyik nagy-nagy örökkedvencem "Rank 1 - Breathing"-je ütötte!! Szettje tökéletes zárásaként egy "New York City", amit "Castaway" hiányában most én is üvöltve énekeltem: "On a New York Cityyyy boy night..." ;)))) A hangulat frenetikus volt végig,  a csehek mint  említettem imádnivalóak és szerencsére igazán tudnak bulizni!! Paul előtt le a kalappal 1 perc üresjáratot nem éreztem játékában, de ugyanez elmondható az őt követő Angelo Mike-ról is, aki aztán kemény, olykor slágeres house-ra váltotta a stílust,  de igen jó levezető szettet tolt, maradtunk is egész lámpaoltásig (vagyis lámpafelkapcsolásig). :)  Az ucsó félórából mondjuk csak egy cseh tündérkére emlékszem (KATTINTS IDE a fotójáért) aki teljesen lekötötte a figyelmemet ;)), de a Sander van Doorn remixes "King of my Castle" azért visszahozott a Földre, igen maradandó élmény volt a végére, köszi Mike! Alig várom Transmission 4-et, ide Csehországba mindig öröm jönni, egyszerűen imádom Prágát!! :))

A hazafelé út viszonylag gyorsan telt, mivel azonban mindenkit házig kellett fuvarozni (hogy egyem a lusta szátokat, bazz :)) így csupán délután fél 3 körül kerültem drága kicsi ágyikómba. Aztán fél 7-kor 4 óra alvás után magától kinyíltak a csipáim, nem tudtam tovább aludni. :O Nosza akkor készülődés a hétvége másik nagy zúzására, hiszen este irány a Syma Csarnok! 11-re sikerült beérni, hát a prágai paradicsomi állapotokhoz képest itt ismét a "Balkán" fogadott minket. Bejutásnál 50 méteres sor, a ruhatárnál szintén, a WC-t már meg sem említem, egyszerűen hihetetlen gagyi szervezés, amolyan tipikus magyaros. Na jó, ezekről leginkább ennek a Syma nevű szarságnak az infrastruktúrája tehet, de akkor is nevetséges az egész. Kühl-ről és Chriss-ről hálaégnek lemaradtam, pont Alex M.O.R.P.H. kezdésére lettünk partykészek. Hát ez az ember valami óriásit zenélt bazz, igazi trance végig, örültem neki, hogy a sok sutyerák divatmajom végre hallhat normális zenét!! :)) All my respect Morph bátyó!! PvD itt is 1-kor kezdett és tulajdonképpen ott folytatta a bulit, ahol előző nap abbahagyta. :)) Kb. 80%-ban azonos szettet tolt a prágáival, viszont 2 szám miatt azt mégis ütötte zeneileg: az egyik mi más lenne, mint a "CASTAWAAAAY, WE WAAAASTE ALL DAAAAY, TO TRY TO FIGURE OOOOUT...." :)))))))) míg a másik Josh Wink örökzöldje a "Higher State of Consciousness"!!!! :))) Mondanom sem kell, mind2 "ünneplése" kivette rendesen belőlünk a maradék energiát. :))) A közönség meglepően normális arcokból állt az előzőleg vártakhoz képest (lenti Youtube videón éppen a "Crush"-ra tombol a nép), hatalmas tömeg sem volt, kb 3-4000-en lehettünk a Symában. A visual hasonló az előző napijéhoz, nem olyan  "szájtátvamaradós", de itthon azért kevés ilyen látványosat láttunk eddig, szóval plusz pont érte. 3,5 fél órát tolt PvD, természetesen a prágaihoz hasonló óriási ováció és taps követte játékát. Mind2 nap nagyot alkotott, lehet ez a világelsőség mégiscsak megérdemelt? Na jó azért nem, Armin még mindig főbb Istenség! ;))

PvD-t másik nagy kedvencem DJ Observer követte. Egyből egy jó kis vokálos ID-vel nyitott, kell az a szám mindenképpen majd. :) Később kicsit veretősebbre vette a ritmust, a végén azonban mégis ő adta a hétvége legcsodálatosabb pillanatát. Előszőr nem voltam benne biztos, hogy azt hallom, de aztán az ismerős taktusok után már nem volt kétség, hogy ez bizony "Chicane - Saltwater"-je!!! És milyen remixben ráadásul, whááááááááááááááááááá, OMG, OMG!! Sose hallottam még ilyen verzióban előtte, de KELL, KELL, AKAROM!!!!! Csodásabb zárása nem is lehetett volna ennek a Paul van Dyk hétvégének, úgyhogy reggel 6-kor úgy láttuk jónak ha a csúcson fejezzük be, húztunk haza. ;)))

Frenetikus egy hétvége volt, összeségében a pesti buli zenileg verte a prágait, de cseh barátaink minden másban még jócskán előttünk vannak!! Prága, novemberben Transmission 4-en ismét találkozunk!! :)) Fotóim a szokott helyen a BULIKÉPEK-nél, egyben az egész pedig a LETÖLTÉSEK-nél!!!

Egyéb galériák pedig itt, már csak a cseh csajok miatt is kötelező!! ;)
POSLOUCHEJ.NET 1. galéria (ezen mi is ott vagyunk)
POSLOUCHEJ.NET 2.galéria
TECHNO.CZ 1.galéria
TECHNO.CZ 2.galéria
SUPERDANCE.CZ

 
< Előző   Következő >
     
 
Főmenü
Főoldal
---BLOG---
---BULIKÉPEK---
Breki's Youtube channel
Régi partyoldalunk
Netradio show-k
Kedvenc Linkek
Vendégkönyv
Keresés
Kontakt
Látogatók
Mai látogatók száma: 62
ÖSSZES LÁTOGATÓ: 818268
Kedvenc Rádiók

Copyright vEsti24
Névnap
Ma 2024. 4. 20, szombat, Konrád, Tivadar napja van.
Holnap Konrád napja lesz.
Administrator