(beszámoló) STONEFACE & TERMINAL @ OLOF PALME (07.05.12) PDF Nyomtatás Email
Írta: Breki   
2007. május 15, kedd - 22:20
Egy korszak lezárult, ez volt a búcsúbulija a Trance Sensation partysorozatnak. Bár a szervezők ígérete szerint visszatér más formában, de sokszor hallottunk már ilyet, úgyhogy majd meglátjuk. Mindenesetre sokat köszönhet nekik a kis trance közösség, hiszen 2004-ben mikor beindult, ez volt az egyetlen olyan buli, ahol (igényes) trance ment egész este.  Sajnos a közösség nem bővült túlságosan az évek során, megmaradt az underground szinten, de az alapjait lerakták, hogy az ilyen zenét szeretők találkozhassanak, együtt bulizhassanak. Talán ennek eredményeként is azóta már van Trance Factory, Synergy, Budapest Trance Central és Trancetream FM is. Köszönjük Trance Sensation!
A 3 éves születésnapi és egyben záróbuli a városligeti Olof Palme házban került megrendezésre. Utoljára azt hiszem a legelső Budapest Parádé Afterjén voltam itt, akkor nagyon megtetszett a hely. Sajnos azóta nem sikerült lejutni, bár ebben közrejátszik, hogy elég kevés bulájt tartanak itt. A szokásos kb. 200 fős TS létszámmal pörgött a buli, ami csak azért szomorú, mert jövő héten Tiestón 8000 ember fog ugyanilyen zenékre tombolni. Hiába, a divat nagyúr!! Sajnos a hangot borzalmasan elb@szták, a fülem már nem a régi a sok party miatt ;), de ez még nekem is túl hangos volt, kénytelen voltam papírzsebkendővel bedugaszolni, hogy meg ne süketüljek. :(( A fénytechnika teljesen okésra sikerült, és most először MC is "kommentálta" a számokat, szerintem kifejezetten jól. Stoneface & Terminal előtt a TS egyik alapítója, Wick Silver búcsúzott a közönségtől, aztán jöhettek "kőarcék". Az előzetes alapján azt gondoltam keményre veszik a figurát sok-sok hardtrance-szel, de szerencsére ez most eszükbe sem jutott. Végig trance a legjobbakból: "Control Freak", "Megashire", "Are you a Fool" és volt természetesen a legnagyobb saját számuk, a "Super Nature" is!! Hát ez bizony az egyik kedvencem manapság. De a hab a tortán persze az volt, mikor a másik jelenlegi csúcskedvencem felcsendült: "Filo & Pery - Anthem"!!!! Bazz, ezt a számot még tavaly novemberben hallottam előszőr Paul van Dyk-tól Pozsonyban, de igazán csak mostanában került be igazán a szívem csücskébe: "This is an anthem for the girl that got away...." :))))) Wháááá!! Majd 3 órás szettjük után még belehallgattunk N-Tony szettjébe is, de 5 körül elhúztuk a csíkot. Összességében méltó zárópartyra sikerült, reméljük a szervezők betartják ígéretüket és viszontlátjuk még vmikor a TS-t más formában!

Trance Sensation 2007.05.12
(photo by Soundhead)
További fotók itt:
http://www.soundhead.hu/portal/index.php?option=com_zoom&Itemid=33&catid=722

 
< Előző   Következő >
     
 
Főmenü
Főoldal
---BLOG---
---BULIKÉPEK---
Breki's Youtube channel
Régi partyoldalunk
Netradio show-k
Kedvenc Linkek
Vendégkönyv
Keresés
Kontakt
Látogatók
Mai látogatók száma: 10
ÖSSZES LÁTOGATÓ: 818127
Kedvenc Rádiók

Copyright vEsti24
Névnap
Ma 2024. 4. 19, péntek, Emma napja van.
Holnap Konrád, Tivadar napja lesz.
Administrator